A levelező hallgatókhoz hasonlóan nekünk, nappali tagozatosoknak is lehetőségünk nyílt Hoványi Márton Tanár Úr vezetésével betekintést nyerni 2025.10.14-én a Régi képtár olykor humoros, máskor megdöbbentő, de mindenképpen lenyűgöző kiállításába.
A főbb művek megtekintése során nemcsak Tanár Úrtól, hanem egymástól is izgalmas, elgondolkodtató nézőpontokat hallhattunk a festmények értelmezéséről és megfigyeléséről. Az Alexandriai Szent Katalin misztikus eljegyzése című alkotás esetében például különleges élmény volt, hogy eredeti keretében láthattuk a művet, ami még dekoratívabbá tette az összhatást.
Giovanni Santi A Fájdalmas Krisztus (Vir Dolorum) című képénél senki sem gondolta volna elsőre, hogy a kompozíció középpontján kívül egy apró légy fogja leginkább megmozgatni a gondolatainkat. A halál szimbólumaként értelmezhető rovar szinte úgy hatott, mintha valóban megzavarta volna a múzeum csendjét bizonyítva, hogy a látszat gyakran csal.
Ezt a felismerést erősítette Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja is, ahol a címadó alak nem ott tűnt fel, ahol először kerestük, hanem a kép egy eldugottabb részletében rejtőzött. Ez a felfedezés is rámutatott arra, mennyire fontos a figyelmünk irányítása és hogy milyen könnyen elsiklunk a lényeg felett.
A vezetés végére mindannyian részletgazdagabb látásmóddal távoztunk. Bruegel műve különösen emlékeztetett arra, hogy rohanó világunkban érdemes megállni, és időt szánni a figyelmes szemlélődésre.
A beszámolót Kovács Krisztina (Kulturális Mediáció MA) készítette.