Köszönjük Winkler Márta látogatását. Az ELTE TÓK Gyermekkultúra mesterszakos hallgatóihoz első alkalommal léphetett oda Márta. Olyan kíváncsi, nyitott, tanulni vágyó hallgatókkal beszélgetett, énekelt és játszott, akiket különösen érdekel a művészettel nevelés, a gyerekek közelítése gyermekkulturális eseményekhez, személyiségük fejlesztése a művészetek eszközeivel.
A hallgatókat érintő, érdeklő kérdéseket jártunk körül: Mi a művészet szerepe Winkler Márta életedben? Miért tartotta fontosnak a gyerekek tanítását komplexen, mindig művészeti tevékenységeken keresztül is megvalósítani? Hogyan szőtte bele az iskolai mindennapokba a művészeti tevékenységeket? Honnan merített erőt és bátorságot ahhoz, hogy mindig új utakon jár és végig viszi amiben hisz, amit fontosnak tart a tanításban?
Márta ebben az évben - 2022-ben - 60 éve tanító, ünnepélyes keretek között megkapta gyémántdiplomáját. Dr. habil. Márkus Éva, az ELTE TÓK dékánja gratulált Winkler Mártának, aki az ELTE-re járt. Munkájának elismeréseként, a magyar oktatás megújításában vállalt kezdeményező szerepéért, a közösség érdekében kifejtett eredményes, érdemes munkájának elismeréséül, a matematika népszerűsítéséért, valamint a gyermekközpontú szemlélet közoktatásban történő meghonosítása érdekében végzett tevékenységének elismeréseként megkapta; az Apáczai Csere János-díjat, az Eötvös József-díjat, a Beke Manó-díjat, az Újbuda-díjat, a Budapestért-díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
Néhány visszajelzés-részlet, amit mesterszakos hallgatók írtak a Winkler Mártával való találkozásról, a Mártától való tanulásról:
„Megerősített abban, hogy érdemes új utakon járni.” Hihetetlen nagy hatással volt rám.” „Azzal a szeretettel és lelkesedéssel ami neki van, bebizonyította, hogy mindent el lehet érni a gyerekeknél.” „Csodálattal figyeltem, hogy ennyi év és ennyi kihívás után is rendíthetetlen.” ”Lelkesedése, bátorsága őszintén motivál!” „Ahogy a gyerekekről beszél, már önmagában hordozza azt az értéket, amit képvisel.” „Annyi öröm van benne, hogy nekem is erőt adott.”